A personal word at the beginning

Theodoor Hendrik van de Velde – Het Volkomen Huwelijk (The perfect marriage)

“This book is going to say many things, which are usually left unsaid. Therefore it will cause me some discomfort. I know this, because I consider my fellow men and their nature to be impermissible, which they have not come to know gradually.

For that reason alone I could not have written it before. The physician who has to take into account the requirements of his practice cannot afford to deviate from the ordinary route.

But whoever has made himself free – who can say what he thinks is correct, also has the duty to do so. So I have to write down what I have learned to see as correct. I couldn’t forgive myself if I left it. For it is urgent to point these out; too much suffering is suffered, which can be avoided; neglected too much joy, which could increase happiness in life.

I am now also the right age for this work and sufficient preparation. The man of science, who has devoted himself to theoretical and practical issues for more than a quarter of a century; the writer, who has shaped many and many thoughts; the woman doctor with extensive experience; the trusted of many men and women; man to whom nothing human has remained, the manganese to whom nothing masculine has remained alien; the husband, who has experienced the happiness and suffering of marriage; the man of the fifties, at last, who has learned to consider life with wise resignation, who grew too old to do youth stupidities, but has remained too young “um ohne Wunsch zu sein”; – all of them together, having one pen, may have been called to this work.

I could spare myself the unpleasantness I was referring to just by choosing a pseudonym. I will not make use of this possibility because I want to defend scientific views with my scientific name, and because advice, which has a fundamental ethical significance, loses its effect if it is given under anonymity.

So I will then calmly accept the inevitables, hoping, even believing that many – even if they will not say it – will murmur a word of thanks in the silence of their happiness.”

Ideális házasság: élettana és technikája – Theodoor Hendrik van de Velde holland nőgyógyász
Az Index Librorum Prohibitorum listán szerepel.

Az emberi szexualitás egyik legfontosabb írója a huszadik század elején. ”(Frayser & Whitby, 300. o.). Évtizedek óta ez volt a legismertebb munka a témában, és az eredeti kiadásban 46-szor nyomtatták újra. After World – A Második háború több mint félmillió példányban kelt el, 1965-ben megjelent egy átdolgozott kiadás, 2000-ben pedig egy másik (Melody & Pearson, 96. o.).

Kimondta, hogy “a házasság kritikus célja a férj és a feleség közös szexuális élvezete” (Melody and Person, 93. o.). A könyv 2000-es kiadása úgy írta le, hogy “az erotika technikájának, mint művészetnek a házasságban való ápolására” összpontosít.

Frederica Mathewes-Green a National Review-ban így írta le

minden idők legkeresettebb szexuális útmutatója. Csak az Egyesült Államokban több mint félmillió példányt adtak el, és Európában is ugyanolyan sikeres volt. … Ez nem durva könyv. Azok a fiatal párok, akik használt példányt kapnak az internetről, ugyanúgy élvezhetik, mint dédszüleik. [1]

Az első kiadás mellékletet tartalmazott: “A könyv értékesítése szigorúan az orvosi szakma tagjaira, pszichoanalitikusokra, tudósokra és felnőttekre vonatkozik, akiknek határozott pozíciójuk lehet a fiziológiai, pszichológiai vagy társadalmi kutatás területén.” Az Index Librorum Prohibitorum-ra került 1931-ben. (forrás wikipédia)

Theodoor Hendrik van de Velde – Het Volkomen Huwelijk (A tökéletes házasság)

“Ez a könyv sok mindent fog mondani, amelyek általában elmaradnak. Ezért némi kényelmetlenséget fog okozni nekem. …

Csak ezért nem írhattam volna korábban. Az orvos, akinek figyelembe kell vennie praxisának követelményeit, nem engedheti meg magának, hogy eltérjen a szokásos úttól.

De aki szabaddá tette magát – aki elmondhatja, amit helyesnek tart, annak kötelessége ezt is megtenni. Tehát le kell írnom, amit megtanultam helyesnek látni. Nem tudnék megbocsátani magamnak, ha otthagynám. Mert sürgős ezeket kiemelni; túl sok szenvedést szenvednek el, ami elkerülhető; a túl sok örömet elhanyagolta, ami növelheti az élet boldogságát.

Most is megfelelő korom van ehhez a munkához és elegendő felkészüléshez. A tudomány embere, aki elméleti és gyakorlati kérdéseknek szentelte magát több mint negyedszázada; az író, aki sok-sok gondolatot formált; a nagy tapasztalattal rendelkező nőorvos; sok férfi és nő bízik benne; az ember, akinek semmi emberi nem maradt, a mangán, akinek semmi férfias nem maradt idegen; a férj, aki megtapasztalta a házasság boldogságát és szenvedését; végre az ötvenes évek embere, aki megtanulta bölcs lemondással mérlegelni az életet, aki túl öreg volt az ifjúsági hülyeségek elkövetéséhez, de túl fiatal maradt “um ohne Wunsch zu sein”; – mindnyájukat együtt, egy tollal, meghívhatták erre a munkára.

Már csak az álnév megválasztásával megkímélhettem magam a kellemetlenségektől, amelyekre utaltam. Nem élek ezzel a lehetőséggel, mert tudományos nevemmel akarom megvédeni a tudományos nézeteket, és mert az alapvető etikai jelentőségű tanács elveszíti hatását, ha névtelenül adják.

Tehát akkor nyugodtan elfogadom az elkerülhetetleneket, remélve, sőt abban is hiszek, hogy sokan – még ha nem is mondják – boldogságuk csendjében mormolnak egy köszönőszót. “